Tippjátékkal berúgtuk a közösségépítés motorját

A tippjáték csak a kezdet! Hogyan növelhető gamifikációval a kékgalléros munkatársak elköteleződése?

A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság apropóján felpörögtek a munkahelyek, és még az a kolléga is, „aki nem is szereti a focit”, lelkesen tippelgetett az eredményekre. A Blue Colibri ingyenes nyári tippjátékában több ezer munkavállaló vett részt. A vállalatok nagyon sikeresen aktivizálták a csapattagokat, pedig különösen a kékgalléros dolgozók munkarendje és -körülményei miatt sokszor nem könnyű bevonni a kollégákat. A foci-Eb-n tegnap győztest hirdettek, de a munkahelyi játék nem ér véget! A gamifikáció lehetőségeit érdemes még jobban kiaknázni a fizikai állomány körében is.

A Blue Colibri tippjátékplatformját partnereink mellett most bármelyik vállalat számára ingyenesen elérhetővé tettük. Ezzel szerettünk volna hozzájárulni, hogy kipróbálhassák, hogyan csökkenthető a távolság egymástól fizikailag távol dolgozó kékgalléros munkavállalók között is, és hogyan vonható be minél több kolléga eredményesen egy közösségi programba.

Jól mutatja a lelkesedést, hogy a meglévő 140 aktív ügyfelünkből 95 vállalat kérte a játék modul bekapcsolását és mellettük további 54 cég alakított ki egyedi csoportot. A bekapcsolódó cégek dolgozóina 24,5%-a ehetett a játékkal aktiválni, ami átlag fölötti a hasonló játékokhoz képet.

Foci-Eb-s tippjátékunkban összesen 19 257 ember vett részt. Ennyi munkavállaló egy hónapon át rendszeresen törte a fejét egy-egy meccs lehetséges kimenetelén. Izgultak, szurkoltak, volt sikerélményük, versenyeztek kollégáikkal, főnökeikkel, és persze közelebb is kerültek egymáshoz. Munkahelyi közösséget építettek.

A versenyszellem és a játék ereje nem csak gyerekkorban vagy a különböző sportokban kamatoztatható. A munkahelyi közösségek dinamikájára, az egyéni teljesítményre és az elköteleződésre is nagyszerű hatással lehet, ezért a gamifikációnak hosszú távon is van helye a vállalatok életében.  

Játékszabályalapok munkahelyi közösségeknek  

A Blue Colibri tippjátékában az első mérkőzés eredményére összesen 18 221 tipp érkezett. A német és a skót válogatott csapott össze az európai futballbajnokság első meccsén. Nem igazán volt kérdés, hogy a házigazda Németország az esélyesebb. A résztvevők 94% -a is német győzelmet tippelt. Meglepetés viszont volt, hiszen az 5–1-es végeredményt nem sokan sejthették előre. Mégis, a tippelők 1% -a ráhibázott a gólkülönbségre.

Mindez nagyszerűen bemutatja azt is, milyen szempontokat érdemes mindenképpen végigvenni, ha céges játékról van szó:

  • A játék legyen nyitott, bárki részt vehessen benne, ne igényeljen speciális skilleket (tippelni mindenki tud).  
  • Ne legyen fizikai vagy egyéb akadálya sem a részvételnek (saját mobilról lehet játszani).
  • Legyen reális esély pontot szerezni, nyerni (eltalálni egy focimeccs három lehetséges forgatókönyvének egyikét).  
  • Egy kis plusszal vagy akár szerencse/véletlen fordulatok révén lehessen növelni az esélyeket a versenyben (ráhibázni a végeredményre, gólkülönbségre).
Közösségépítés

A fizikai dolgozók és a gamifikáció lehetőségei digitális eszközökkel

A kékgalléros munkavállalók motiválásának, elköteleződésük növelésének kihívásairól már sok szó esett. Ezek közül az elérés és ezáltal a közösségépítés nehézségei mindig kiemelkednek. Nyilvánvalóan sokkal nagyobb kihívás összetartani, motiválni egy csapatot, ha a munka jellegéből adódóan fizikai távolságok, többműszakos munkarendek és egyéb akadályok nehezítik a pályát.  

Gamfikáció

A játék, amivel mindenki nyer: munkavállaló, munkaadó, HR, egyén és csapat

A gamifikáció bevezetése a vállalati folyamatokba messze túlmutat azon, hogy a csapat kikapcsolódásként részt vesz egy játékban. A mindennapi munkahelyi feladatok játékosításának és az egészséges versenynek sok előnye van. Például:

  • motiválja a munkavállalókat
  • növeli a csapatmunka hatékonyságát
  • javítja a kommunikációt
  • fejleszti a problémamegoldó készséget
  • elősegíti a stratégiai gondolkodást 
  • teljesítményösztönző

A kékgalléros feladatkörökben nem ritka a monoton munka, a visszajelzés/értékelés elmaradása sem – a gamifikáció, az egyéni vagy csoportos pontgyűjtő versenyek ezen a téren is sokat segíthetnek. A kollégák közötti egészséges rivalizálás jót tesz a csoportdinamikának is. Sok közös témát adhat, javítja a morált, barátságok szövődhetnek, sőt az elismerés kultúráját is előnyösen befolyásolhatja.  

A fizikai munkavállalók elkötelezése és megtartása a HR-szakma egyik fő kihívása az utóbbi időben. Az olyan innovatív megközelítések azonban, mint például a játék beemelése a szervezet mindennapjaiba, jelentős eredményekkel kecsegtet. A versenyszellem, a személyes és csapatsikerek, valamint maga az együttműködés is hozzájárulhat ahhoz, hogy a fizikai munkavállalók jobban érezzék magukat a munkahelyükön, a közösségben. Elkötelezettségük is növekedhet egy olyan vállalat iránt, amely fontosnak tartja, hogy pozitív munkakörnyezetet, jutalmazó, motiváló munkakultúrát ösztönözzön. Ezzel nem csak a megtartást könnyítheti meg, hanem vonzó alternatívát kínálhat a munkaerőpiacon keresgélőknek is.  

Aki játszik, az nyitottabbá is válik

Azok a vállalatok, akik digitális belső kommunikációs platformon keresztül érik el a munkavállalókat, további érdekes eredményeket is tapasztalhatnak, ha a gamifikáció részévé válik a mindennapoknak. Jól látszik egy olyan kampányból is, mint pl. az Eb-s tippjáték, hogy a részt vevő munkavállalók sűrűbben lépnek be a céges felületre, és így a platform egyéb tartalmaiba is könnyebben belefutnak. Akik egyébként kevésbé nézegetik rendszeresen a híreket, képeket, videós tartalmakat, egy ilyen játékkal könnyebben bevonhatók másba is. Ha pedig a játék és a versenyhelyzet azt is magával hozza, hogy a munkavállaló jobban belelát, sőt érdeklődni kezd a vállalat ügyei, a közösség iránt, akkor tényleg kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget.

Ha szeretnél értesülni a Blue Colibri következő játékos aktivitásairól, gamifikációt támogató kampányairól, iratkozz fel hírlevelünkre itt!